A húsvét előtti hét bevásárlással telik, mert az ünnep nem
ünnep sonka, csülök, töltött tyúk nélkül, utóbbiba mondjuk az aranyárban
kapható tojások garmadája kell… Gyerekeknek
egy kis nyuszicsoki, valami apró ajándék, de nem csak a sajátok vannak, hanem a
keresztgyerekek is, azoknak testvére, és a locsolkodók is jönni fognak, a szomszéd néni 5 hatalmas házi lekváros
buktája viszonozhatatlan, mert ilyen ízeket utoljára a nagymamámnál éreztem, és
nem várja, de mégis csak valamit sütni is kellene…Kapkodás volt az egész hét… de bevásárlás közben azért csak feltűnt valami… Amikor én gyerek voltam, a körúton végigsétálva butikok sora várta a vásárlókat, és emlékszem, mikor egy farmernadrágért bementünk, akkor biztos, hogy legalább 1-2 ember volt, aki vásárol is nem csak próbálgatott. Most járva az utcákat, nem is nagyon találni olyan üzletet, ahol vevő hegyek lennének, de a plázákban meg tulajdonképpen nem látni olyan embert, aki szatyrokkal járkálna, melyekben a cipő, nadrág, pulóver trió bármelyike lenne. Maximum egy-egy könyv, bár a könyvesboltok is panganak, még agy ünnep előtt is. Járva a került utcáit, megint csak feltűnt valami. Kiadó, eladó, bezárt üzlethelyiségek sora található, nem tudni, hogy önkormányzati, magántulajdon, vagy miféle, de az bizonyos, hogy sem üzenetében, sem külső megjelenésében nem emeli a kerület nívóját sehogyse…
Mit lehetne tenni, hogy ne így legyen?
Akinek ötlete van örömmel várjuk, hátha lakossági
összefogással, gondolkodással tudunk valamit tenni magunkért, kerületünkért…